2013. december 9., hétfő

Anyagok

Ezért a sok gyönyörűségért megérte fagyoskodni a Foltvarrás boltban:)


2013. december 7., szombat

Elmaradások

Most nézegetem a képeimet,és láttam,hogy több mindent,amire büszke vagyok,nem raktam
még fel a blogra.
Meg így decemberben elég sokmindennel foglalkozom, készülök a Karácsonyra,
lakásdíszítés, saját készítésű ajándékok sok időt vesznek el.
A képek oviszsak tornazsákkal
mobiltokok,az egyik tépőzáras,a másik filc,nagyon egyszerűen elészíthető.
Zsebes falvédőt is varrtam sálaknak,sapkáknak főleg,mert káosz volt már az előszobafalnál,
a felső polcok nem fértek el mind.
Végül egy táska amit a napokban varrtam magamnak,mert szerettem volna egy hosszú pántos
táskát,amit így télen is hordhatok és sok minden fér bele.
Ez mágneszáras,szalag is díszíti.



2013. november 17., vasárnap

Ovis szett

Egy kedves lány kért meg ennek a szettnek a megvarrására.
Kicsit féltem tőle,mert cipzáras ovis zsákot szeretett volna,de végül
úgy érzem jól sikerült.
Elől 2 zsebe van,hátul 1 nagyobb.Ugyanaz a szabásminta különben,mint
amit a kisfiamnak is varrtam korábban.
A kislánynak virág a jele az oviban,ezért a tornazsákra és a ruhás zsákra is rávarrtam,kis gombbal a közepében.
Remélem tetszik majd a kis tulajdonosának és anyukájának is:)

2013. augusztus 31., szombat

Oviszsák végreeeeee

Szégyen milyen régóta nem írtam a blogba, de tény,hogy ez a nyár irtó gyorsan eltelt..
Bandázás a szomszédokkal, kis nyaralás, befőzés, kencés és szappanos tanfolyam, szóval
nem unatkoztam.
Varrni csak pár apróságot varrtam, de a zsákon agyaltam már egy ideje.
Végül elég egyszerű lett, farmer, belül pöttyös bélés, autómintás zsebek elől 2, hátul 1 nagy,
cipzár nuku,mert így könnyebben be tud majd nyúlkálni Tomka.
Ja,akasztója is van a fogasos megoldáson kívül,mert az ovónéni ezt preferálja (állitólag nem fér
el 2 fogasos zsák egymás mellett..),de én azért egy kisebb fogast is raktam bele,hogy legyen
valami tartása.



2013. július 12., péntek

Könyvjelzők megint..

Jó régen nem írtam már, de mostanában a kerti munkák és egyebek miatt nem volt időm varrni.
Most is csak pár könyvjelzőt csináltam, ezekhez az alapanyagokat mind Fabtextil boltjából vásároltam.
Ajánlom mindenkinek, nagyon sokféle szépség van a webshop-ban, ékszerkészítők, varrogatók, mindenki
találhat magának valamit amiből alkothat.
A bolt tulajdonosa Szilvi pedig különösen segítőkész, gyors, kedves, öröm tőle rendelni!:)

2013. május 31., péntek

Dekortapasz

Na,ezt a bejegyzést inkább a varrós blogomon írom,bár nincs köze a varráshoz
Dekortapaszokat rendeltem Dekorellatol és most próbálgatom,miket díszítsek vele.
A laptopom sem úszta meg, és valószínüleg fogok még rendelni tőlük.Nagyon szuper
színes papír szívószálaik is vannak, fa party evőeszközök és pékzsineg.
Minden nagyon igényes,és jó minőségű (én mondjuk még csak a dekortapaszokat
próbáltam,de azokban nem csalódtam,és a honlap is minőségi).
Az ajánlást amúgy Urban Eve oldalán olvastam róla.
Ha valaki tud segíteni abban,hogy a képeim néha miért fordulnak meg- itt ráadásul nagyon össze is van nyomva- nagyon hálás lennék!!

2013. május 26., vasárnap

Kulcstartók

Már 4 dbot csináltam,de képet még csak ezekről.
A cikk-cakkom sajnos még nem tökéletes..
Filc csíkokra varrtam szövött szalagokat, aztán szalagvégzárót raktam rá
fogóval és karikát, ill.charm-ot.

2013. május 5., vasárnap

Grosgrain szalagok

Szerelmes vagyok ezekbe a szalagokba!:)
Gyönyörűek, és elég széles a felhasználási lehetőségük.
Most Fabtextil után én is könyvjelzőket készítettem, de a kulcstartókat is kipróbálom majd.
Ezeket kivételesen se varrni, se ragasztani nem kellett,szóval gyorsan el is készültek.

2013. március 27., szerda

Üveglencsés ékszerek

Mondjuk az ékszer kicsit túlzás,mert egyelőre csattokat,illetve fülbevalókat csináltam,de
később talán mást is fogok.
Nagyon tetszik,ebben is sok lehetőség van.
A csodás papír alapokat Fabtextilnél vettem,mint ahogy az üveglencséket,fém foglalatokat is.
http://fabtextil.hu/shop_artspec.php?artspec=2
Az első darabok még nem lettek tökéletesek,mert néhol fénylik,gondolom ahol nem sikerült teljesen az üveglencséhez ragasztanom a papírt.
A későbbi darabok már jobban sikerültek..

2013. március 14., csütörtök

Szett kislányoknak

Újabb kedves felkérés érkezett, 2 db kislánytáska, hozzá illő pénztárcával.
A szabása egyszerü téglalap, belül tépőzárral záródik, kis zseb van benne.
A pántja állítható, a hevedereket Fabtextilnél vettem, nagyon szeretem a termékeit!
2 P.ZS.tartót is varrtam hozzájuk,mert annyi szép szalagom van most:)

Magamnak is varrtam egy táskát, mert ilyen kisebb méretü rohangálós tavaszra
nem nagyon van..(bármilyen hihetetlen is) :)
Az én táskám mágneszáras, ebben is van egy kis zseb, és itt belülre varrtam egy csík mintás szalagot,ezt kivételesen Alkotók boltjában vettem és nem Fabtextil-nél.
Kifordítva fotóztam a bélést,mert így jobban látszik.

2013. február 18., hétfő

Szett

Egy kedves lany kert meg arra,hogy varrjak neki egy pelenkazos taskat es pelenkazo alatetet.
A taskaval kapcs.semmi kulonos kerese nem volt,egyszerut szeretett volna zsebekkel.
Magneszarasat varrtam,benne gumis zsebekkel (most varrtam ilyet eloszor),es egy cipzarossal,
ami eleg nagy ahhoz,hogy akar iratokat is tartson benne (pl.babanak kiskonyv).
A pelenkazoval megszenvedtem,de Viki mutatott egy jo leirast ezen a blogon http://csokifolt.blogspot.hu/2011/06/igy-varrom-en-paszpolozott-szegelyt.html,ugyhogy vegul par
probasarok utan megvarrtam ezt is.









2013. január 26., szombat

Tuparna

Jobbnal jobb tuparna leirasok vannak a neten,de nekem eddig nem nagyon volt ra idom,mindig
mast tartottam fontosabbnak.
De a februari Praktikaban 3 jopofa tuparnahoz is van sablon es leiras,gondoltam kiprobalom,
ugyis csak 1 sk tuparna van itthon,de nem vmi profi mert egy ido utan ha nem figyelek,belesullyednek
a tuk (persze mar rajottem,hogy csak gombostut szabad ilyenbe szurni,a varrotuknek csinaltam
egy kulon tarolot filcbol).

2013. január 25., péntek

Baglyos..

Meg fogok varrni par tarcat,nem tudom mind felrakjam-e a blogba,lehet unalmas kicsit:)
De ezt a baglyosat mindenkepp fel szerettem volna rakni-bar lassan kimegy a divatbol,ugy tudom
a roka fogja felvaltani:)- de en meg nem unom.

2013. január 11., péntek

Textillaminalo..

Mostanaban nagyon rakattantam a Fabtextil oldalara..
Nemcsak tarcakhoz talaltam szuper hozzavalokat,szep tarcakereteket,de egy regebbi vagyam
teljesult most amikor kiprobaltam a textillaminalot..
Meg regebben egy Praktikaban olvastam rola amikor poharalatetek leirasat ecseteltek,
akkor nem probaltam ki.
Most sem az keszult belole:) hanem a nagyobbik kisfiamnak tanyer,stb.alatet.
Az anyagot Karacsonyra kaptam es tudtam,hogy neki fogok belole varrni valamit:)
Sajnos az egyik oldalon kicsit elcsuszott a minta,de ez ot nem zavarja:)
A csikos ferdepantbol raktam ra korben keretet,ebbol van meg jo sok,ezuton is
koszonom Vikinek,aki megmutatta a videot ami alapjan kb.fel ora alatt 5 meter
ferdepantot keszitettem!! Itt a link:
http://agibo.blogspot.hu/2011/09/blog-post.html
Maga a laminalas nem lett volna nehez,ha a videot nezem elsonek es nem Fabtextil leirasat..(1-es fokozaton irja,hogy vasaljuk es akkor meg nem irja,h rakjunk ra anyagot..).
MINDIG kell rarakni egy anyagot a foliara es csak ugy vasalni,eloszor 2-es fokozaton lassan,
majd ha meretre vagtuk,3-as fokozaton.
Emiatt lehetne nekem picit simabb is,de remelem legkozelebb jobban sikerul.